Hidrogén alapú tüzelőanyag cellával működő elektromos kishajó piackutatása

Hidrogén alapú tüzelőanyag cellával működő elektromos kishajó piacra vezetéséhez kapcsolódóan egy közös kutatás kerül megvalósításra. A kutatás során az elterjedés lehetőségeit és piacpotenciál mértékét, a vásárlók jellemzőit kívánjuk feltárni, illetve azokat az összefüggéseket, amik általánosítható módon elvezethetnek bennünket egy ilyen új innováció piacra vitelében. A szekunder, illetve vállalati adatok elemzése mellett a primer kutatás során az eddigiekben egy kérdőíves megkérdezést, illetve szakértői mélyinterjúkat folytattunk. A kutatás eredményei közül kiemelhető, hogy a vásárlók igen pozitívan fogadnák a prototípus kipróbálási lehetőségét, hajlandóak lennének többet is áldozni egy ilyen újdonságra, azonban vannak hátráltató tényezők is. Továbbá a szakértők véleménye alapján kulcsfontosságú kérdés az értékesítési lehetőségek terén, hogy a más, akár alternatív meghajtású járművekkel szemben, milyen lesz az infrastruktúra (töltési lehetőség, stb.) kiépítettsége. Publikációs szempontból a környezetvédelmi attitűd és a technológiaelfogadás közötti viszony feltárására helyeződik a hangsúly.

Hidrogénüzemű elektromos jacht (üzemanyag-cellás meghajtással)

Tervezett műszaki paraméterek:

 - hajótest mérete: 8,2m/2,4m (hosszúság/szélesség)

- motor teljesítménye: 30kW

- szállított hidrogén: 5kg (60kWh hasznos energia)

Az üzemanyag-cellás meghajtás előnyei:

- gyorsan megtankolható (hasonlóan egy benzines/dízel autóhoz)

- hosszú üzemidő (akár 3-4-szeres egy akkumulátoroshoz képest)[1]

- hosszú élettartam (10.000 óra feletti üzemidő)[2]

- környezetbarát technológia (vízpára a mellékterméke)

Hidrogén-tankolás:

- a hajó üzemanyag-költsége hasonló, mint egy dízel-üzemű hajónak[3]

- egyelőre még hiányzik a hidrogénkút-hálózat hazánkban, de várhatóan a közeljövőben rohamosan terjedni fog nálunk is (cserepalackos rendszer már ma is létezik itthon)

Röviden az üzemanyag-celláról és a hidrogén gázról

Az üzemanyag-cella egy akkumulátorhoz hasonló elektrokémiai eszköz, ami a hidrogén és az oxigén vízzé egyesülésének reakcióját használja fel villamos energia előállítására. Az áramtermelést kontrolláltan, mozgó alkatrész nélkül, nagy hatásfokkal végzi. Használat szempontjából a fő különbség az akkumulátor és az üzemanyag-cella között, hogy az akkumulátorba beletöltjük az energiát, majd kisütjük belőle. Ezzel szemben az üzemanyag-cellához egy külső hidrogénpalackot csatlakoztatva, addig tudjuk kinyerni belőle az energiát, amíg a palack ki nem ürül. Kiürülés után aztán a palackot gyorsan újra lehet tölteni.

Több helyen használnak ma már üzemanyag-cellát, léteznek a piacon ilyen elektromos autók is (pl. Toyota Mirai, Hyundai ix35 FC, Honda FC Clarity). A gyorsabb tankolás mellett a fő előnyük az akkumulátoros autókkal szemben a nagyobb hatótáv: míg egy átlagos elektromos autó 200km hatótávval rendelkezik, addig egy üzemanyag-cellás 500km-t is megtesz egy tankolással.

A technológia elterjedését jelenleg leginkább a hidrogénkutak csekély száma akadályozza. Ezen uniós projektekkel igyekeznek javítani, melyek célja, hogy olyan kúthálózat alakuljon ki, ami képessé teszi az üzemanyag-cellás járművek széleskörű használatát Európa-szerte. Németországban és Ausztriában jelenleg már több, mint 80 hidrogénkút üzemel.

További kérdés esetén keresse a Kontakt-Elektro Kft-t az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

www.kontakt-elektro.hu / +36 72 516-067 / kontakt@kontakt-elektro.hu


[1] Az akkumulátorok kapacitása a kivett teljesítmény függvényében változik: például egy 30kWh-s akkutelep, 30kW motorteljesítményt csak 35-45 percig képes táplálni.

[2] Egy átlagos, lítium akkumulátor telep max üzemideje 1000-2000 óra, használattól függően (kis teljesítmények mellett hosszabb)

[3] A hidrogén ára kb. 8-10EUR/kg - üzemanyagkúton tankolva.